„Jó idők jártak, nagyon jó idők. Mindenki jól keresett, és mindenki el is költötte, amit keresett. Ez akkora növekedést eredményezett, amilyenre addig nem volt példa. Az ország vagyona nem egészen tíz év alatt több mint a duplájára nőtt. Az új technológiák és az újfajta média segítségével minden addiginál sebesebben terjedtek a hírek és az ötletek. Valóban példátlan idők jártak…. Aztán történt valami, és a folyamat hirtelen megtorpant. Ha az ember megpróbálja kijátszani a természet törvényeit, jön a korrekció. A természet iszonyodik az egyensúly hiányától. Semmi sem nőhet örökké. Ezért hát, noha az emberek azt hitték, a jó idők sohasem múlnak el, 1929. október 29-én hirtelen és váratlanul mindennek vége szakadt.” - Simon Sinek: A Jó vezetők esznek utolsónak
Néhány hónapja egy ingatlan fejlesztésben érdekelt emberrel hozott össze a sors, és volt lehetőségünk beszélgetni egy picit. Látva azt a már-már irracionális növekedést, ami a magyar piacon történt megkérdeztem emberünket, hogy mit gondol, mi fog történni a lakásárakkal. A válasz az volt, hogy: „innen már minden csak felfelé fog menni”. Azt hiszem ez volt az első jel, amikor megijedtem. „Semmi sem nőhet örökké.”
A növekedési időszakok utolsó fázisában van valamilyen megmagyarázhatatlan, haláltánc jellegű magatartás. Mindenki addig táncol, míg szól a zene. De aztán hazamegy a zenekar. Ez történik most, nem a koronavírus. A koronavírus maximum a napfelkelte a nagy buli után. „A természet iszonyodik az egyensúly hiányától.” – ezt kellett volna legkésőbb 2008-ban megtanulni, és ezt kellene most is. Mondjuk el még egyszer, mert annyira nagyon fontos: „A természet iszonyodik az egyensúly hiányától.”
Ugorjunk ismét egyet az időben, az időpont 2018., a helyszín a Corvinus egyetem egyik előadója, az óra pedig egy gazdasági óra menedzsereknek. Az oktató felteszi a kérdést: „Mi egy vállalkozás legfőbb feladta?” Majd rögtön meg is válaszolja: „Hogy pénzt termeljen a tulajdonosok, vagy részvényesek számára.” Ez a „részvényesi értékmaximalizálás” elmélete csúnya kifejezéssel. Majd megkért minket, hogy ismételjük el. Hogy mindig, minden körülmények között emlékezzünk rá, mint egy mantrára.
Sokat beszélgetek cégvezetőkkel, volt cégvezetőkkel, különböző rendű és rangú menedzserekkel. Én azt látom magam körül, hogy legtöbbjüket nyomasztja a „részvényesi értékmaximalizálás”. Azért, hogy „jöjjenek a számok” olyan a végletekig kizsigerelt szervezeteket hoznak létre, amelyek képesek ugyan „hozni a számokat”, de legkevésbé sem ellenállók. „A természet iszonyodik az egyensúly hiányától.” Gondoljunk bele melyik ember áll ellen egy vírusfertőzésnek? Egy testileg-lelkileg kizsigerelt ember, vagy egy testileg – lelkileg kipihent, egészséges ember, akinek vannak tartalékjai? Miért gondoljuk azt, hogy ez a szervezetek, vagy akár a gazdaság egészére tekintve nem így van?
Szóval valóban a „részvényesi értékmaximalizás” a legfőbb feladata egy vállalkozásnak? A legtöbb nyelvben van két szó, amit a cég szó szinonimájaként szoktunk használni. Vállalkozás és társaság. Lehet érdemes elmerengeni ezen a két kifejezésen: VÁLLALKOZUNK valamire, hogy megvalósítunk valamit, hogy megoldunk egy problémát. Ezt legtöbbször nem magunk tesszük, hanem másokkal összefogva, TÁRSASÁGBAN. Valóban az a legfőbb feladta egy vállalkozásnak, hogy pénzt termeljen a tulajdonosok, vagy a részvényesek számára? Vagy inkább az, hogy megoldjon egy problémát a társadalom, az emberek számára? Hatalmas különbség.
A kapitalizmus, ahogy mi magyarok megismerhettük nem éppen a legszebb arcát mutatta nekünk. Mikor mi újra belecsöppentünk a 90-es évek elején a világ már dogmaként kezelte a „részvényesi értékmaximalizálást”. Holott nem volt mindig így: a 70-es és 80-as években nyert teret ez a szervezeteket és embereket kizsigerelő és mérgező változat.
Adódik a kérdés, hogy temessük-e el a kapitalizmust? Tisztán látszik az elmúlt napok történései alapján, hogy a kapitalizmus alternatívája a káosz. Mondjuk ki bátran: a demokráciánál és a kapitalizmusnál nem találtak ki élhetőbb rendszereket az emberek számára. Semmi, semmilyen rendszer, vagy eszme nem volt képes nagy tömegek számára olyan jólétet teremteni, mint ez a két rendszer.
Franklin. D Roosevelt a nagy gazdasági válságra úgy gondolta, hogy a New Deal a megoldás, egy új társadalmi egyezség. Európa nagy része -beleértve minket is magyarokat- úgy gondolta, hogy a nemzeti szocializmus. Bár nem ismerjük még a koronavírus által okozott gazdasági válság következményeit, de félek az előttünk álló válság egy hasonló döntés meghozatalára fog kényszeríteni minket. Egy biztos: esélyt kaptunk a történelemtől, és ahol most haladhat a generációm az a történelem főutcája. Rajtunk múlik. Ahogy Roosevelt első beiktatási beszédében fogalmazott:
„Igen, a pénzváltók elmenekültek a civilizációnk templomában elfoglalt magas helyeikről. Lehetőséget kaptunk arra, hogy visszaállítsuk az ősi igazságokat ebben a templomban. Ezt a helyreállítást abban tudjuk mérni, hogy mennyivel nemesebb társadalmi értékeket alkalmazunk a nyers profitnál. A boldogság nem pusztán a pénz birtoklásában rejlik; hanem az eredmények által okozott örömben, és a kreativitás miatt érzett izgalomban. A munka örömét és erkölcsi ösztönző hatását többé nem szabad elfelejteni a tünékeny profit hajszolása közben. Barátaim, ezek a sötét napok csak akkor érik meg azt, ha megtanítják számunkra valódi sorsunkat, hogy nem azért vagyunk, hogy szolgáljanak, hanem azért vagyunk, hogy mi szolgáljuk magunkat és embertársainkat.”
Egy új társadalmi és gazdasági egyezségre van szükség. Ebben az exponenciális világban - számítógépes hasonlattal élve- nem tudunk egy régi hardveren totálisan új szoftvert futtatni. Az egyre nagyobb és nagyobb összeomlásokhoz fog vezetni. A demokráciát és a kapitalizmust kidobni nem lehet, és nem is érdemes, így újra ki kell találnunk a kereteket. Mindennek meg kell változnia, hogy minden a régi maradhasson. Idealista vagyok. Abszolút. Hiszek benne? Teljes mértékben.
