Vannak dolgok, amiket egyszerre tudok csodálni, és mégis rémülettel töltenek el. Jim Simons és a Renaissance Fund ilyen. Mondom mindjárt mire gondolok.

Kezdetben vala az elgondolás, ami egyszerű és egyben nagyszerű volt: A pénzpiacok, meg a tőzsde úgy általában arra lettek kitalálva, hogy egyrészről pénzhez juttassák a vállalkozásokat, másrészről a kisember megtakarításait elhelyezve részesedni tudjon ezeknek a cégeknek a profitjából. Hosszútávon. Tulajdonosként.  Legalábbis a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ez (vagy ez volt) a helyzet. Zseniális elgondolás, ha azt vesszük alapul, hogy nem mindenki született vállalkozónak, de mégis szeretne egy sikeres vállalkozás – legalább részbeni- tulajdonosa lenni. Ezzel az elgondolással mindenki jól jár(t).

Aztán a kapzsi ember látta, hogy mindez jó. De elgondolkozott, hogyan lehetne mégis több pénzt keresni ezzel. Így hát kitalálta a technikai analízist. Itt kezdenek el elszabadulni a dolgok. Még korábban fontos volt, hogy milyen cégbe fektetem a pénzem, mert hosszútávon gondolkodtam addig a technikai analízis semmi ilyesmivel nem törődik. Szigorúan statisztikai alapokon -az adott cég tevékenységi körét figyelembe sem véve- a múltbeli adatokra támaszkodva hoz meg befektetési döntéseket. Itt már régen nem hosszútávról beszélünk, és már régen nem veszünk figyelembe társadalomi szempontokat. Ez  “Greed is good!” – Gordon Gekko világa.

Ezen a ponton jött el Jim Simons-ék pillanata. Aki – néhány hasonszőrű gondolkodóval együtt – megváltoztatta a pénzügyi befektetések világát, mert kitalálta a quant tradinget, vagy Algo-tradinget. Ez már nem a hosszútáv, hacsak nem hosszútávnak fogod fel azt az időt, ameddig kattintasz egy egérrel, és ezt elosztod gyorsan 500-al. Mert ebben a világban így fektetnek be. Algoritmusok. Miliszekundomok alatt  Csodálattal tölt el, hogy Jim Simons csapata néhány fenomenális képességű emberrel ki tudott alakítani egy olyan rendszert, amiben embertől függetlenül algoritmusok felfoghatatlan gyorsasággal  hoznak befektetési döntéseket. Amíg ezt leírom vesz Coca-Cola részvényt, ameddig befejezem a mondatot, már rég eladta.

Kiderült, hogy semmi sem tud úgy profitot kipréselni pénzügyi rendszerből, mint a quant trading. A végletekig tökélesített algoritmusokat már senki sem érti, nem tudjuk miért vesznek, miért adnak el, de dől a lé. A döntéseket már rég nem exkluzívan pénzügyi adatokra építik, hanem például időjárás adatokra. Az algoritmus pontosan tudja, hogy napos idő esetén a párizsi tőzsde mekkora eséllyel zár pozitív tartományban, és ezt bizony figyelembe is veszi, amikor ezerszámra hoz döntéseket egy nap.

De itt jön az, ami rémülettel tölt el. A rendszer nem erre lett kitalálva. Ez olyan, mintha egy régi Polski Fiatba belepakolnánk egy Forma 1-es Mercedes motorját. Darabokká tépné. Sokszor használják a kaszinókapitalizmus kifejezést manapság. Ez valóban az: a kisbefektetőknek. De ha kellő pénzed és sebességed (számítási kapacitásod van), nyerőben lehetsz. Hogy érzékletesem a dolgot: A Renaissance az elmúlt években 7 millárd dollárt ( 2046 milliárd Ft, plusz az apró) keresett évente a befektetéseiből. Ez több, mint az éves árbevétele olyan cégeknek, mint a Levi’s, vagy a Hasbro.

Hosszú éveket húztam le a new yorki tőzsdén jegyzett részvénytársaságoknál. A történet mindig arról szólt, hogy hogyan tudunk több “értéket teremteni a részvényeseknek”. Magyarán, hogyan tudunk még több pénzt kifacsarni a rendszerből. Önmagában is fals az az elképzelés, hogy egy cégnek csak és kizárólag a tulajdonosok felé van felelőssége, és a társadalom felé semmi. Viszont milyen befektető az, aki másodpercekre tulajdonos? Hogyan lehet hosszútávon gondolkodni, társadalmilag felelősnek maradni egy ilyen világban?

Akit érdekel:  The Man Who Solved The Market – How Jim Simons Launched the Quant Revolution. Az Algo tradingről egy nagyon jó Ted videó: Kevin Slavin – How algorithms shape our world